Dr. Szabó Imre Szilárd blogja

szabim.blog - munkaügyi kapcsolatok, munkajog

Szakszervezetek és a „túlóratörvény”. Mit tehetnek most a munkavállalók és az érdekképviseleteik?

2018. december 18. - szabim.blog

A témában a legfrissebb írásom ide kattintva érhető el.

Írta: Dr. Szabó Imre Szilárd, munkajogi szakjogász

Elöljáróban leszögezem, hogy a módosítás számos ponton érinti a munkaidővel és annak megszervezésével kapcsolatos joganyagot, mely rendkívül komplex és szerteágazó (nem véletlenül jelenik meg rengeteg félrevezető információ a sajtóban). Jelen elemzésem a módosítások tartalmát nem érinti, arról a véleményemet (nagy vonalakban) itt írtam le, illetve a kérdést jogi szempontból tárgyilagosan és precízen foglalja össze a portfolio.hu kiváló cikke.

A hatályba lépő szabályozás megértéséhez szükséges egy kis „előzmény” a mostani törvénymódosítás (T/3628) - szakszervezetek által leginkább vitatott - két pontjához kapcsolódóan.

munkajog-01-1500x430.jpg

Rendkívüli munka (túlóra), önként vállalt túlmunka

A „Kósa-Szatmáry” féle törvényjavaslat eredetileg kollektív szerződés nélkül, a munkáltató egyoldalú rendelkezése alapján lehetővé tette volna éves szinten jelenlegi 250 óra helyett 400 óra rendkívüli munkavégzés elrendelését. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága december 4-én egy módosító javaslatot terjesztett elő, így maradhatott volna az a hatályos szabály, hogy a munkáltató által egyoldalúan elrendelhető rendkívüli munkavégzés maximum 250 óra, és kizárólag kollektív szerződésben (magyarul a munkavállalói érdekképviseletek beleegyezésével) lehet megállapodni éves óraszámának emeléséről. Ezt a december 6-án este nyilvánosságra került Törvényalkotási Bizottság által benyújtott összegző módosító javaslat írta felül, amit végül el is fogadott az Országgyűlés.

Ez alapján a munkáltatónak lehetősége lesz kollektív szerződéses rendelkezés nélkül is további 150 óra (illetve kollektív szerződés léte esetén, ahol most 300 óra a maximum, ott további 100 óra) rendkívüli munkaidőt elrendelni, ha erre a munkavállalóval írásbeli megállapodást kötött (önként vállalt túlmunka).

A megállapodás, ha egyszer aláírásra kerül, csak a naptári év végével mondható fel. Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló hozzájárulása valójában jóval kevésbé önkéntes, mint ahogy az a törvénymódosítás korábbi kommunikációjából kitűnt. Összegzésként így megállapítható, hogy egy fontos lehetőséget vesz ki a végleges szöveg a szakszervezetek kezéből, így a korábbi kormányzati célokkal ellentétesen a kollektív szerződéses lefedettség növelése és a kollektív alku szerepe ellen hathat, a döntés lehetőségét az egyénre bízva.

A munkaidőkeret hossza, annak 36 hónapos lehetősége

A munkaidőkeret a rugalmas munkaidő-gazdálkodás ismert eszköze, egy hosszabb időszakra eső napi munkaidők összege, ami azt is jelenti, hogy a munkaidő (és a pihenőidő) ezen időszak munkanapjaira egyenlőtlenül osztható be. Az adott időszakon belül így egyes munkanapokra hol hosszabb, hol rövidebb munkaidő is beosztható, így egyfajta „összevont” munkaidőként funkcionál, rengeteg speciális szabállyal. Ennek kapcsán a szakszervezetek a legnagyobb problémaként említik, hogy a hároméves munkaidőkeret a törvényben meghatározott szabályozása alapján – a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzésért („túlmunka”) járó díjazás kitolása három évre – a jelenleginél is súlyosabb helyzetbe hozhatja a munkavállalót. Magyarul: legális lehetőséget kap a túlmunka díjazás több évre való elhúzásának lehetősége.  A szakszervezetek álláspontja szerint a módosítást előkészítők téves logikával abból indultak ki, hogy az uniós irányelv két maximumszabályának [mely szerint a heti munkaidő maximuma (a túlórát is ideértve) 48 óra; és – bizonyos további feltételek fennállása esetén – kollektív szerződéssel ez a heti 48 órányi munkaidő egy éves munkaidőkerettel hasznosítható], úgy is meg lehet felelni, hogy a napi nyolc (némi egyszerűsítéssel heti 40) órás rendes munkaidő hároméves munkaidőkeretben osztható be.

A munkaidőkeret bővítése (36 hónapra) kizárólag ott történhet meg, ahol létezik kollektív szerződés és ebben a szakszervezet megállapodik a munkáltatóval. Ez tehát nem válik automatikussá, a munkavállalók érdekképviseletének ehhez hozzá kellene járulnia. Egy ilyen (és csak ilyen) végletes esetben ugyanakkor nyilván arra is van mód, hogy a felek ennek alkalmazása tekintetében garanciális szabályokat alkossanak (pl. a túlórák elszámolásának esedékességéről, ennek díjazásáról stb.).

Mi a (kollektív) munkajogi mozgástér? Hogyan tiltakozhatnak a szakszervezetek jelen helyzetben?

Amennyiben a munkavállalói érdekképviseletek (munkavállalók) tiltakozásukat/az esetleges kiszolgáltatottságuk tompítását folytatni szeretnék immár a munkahelyeken belül (hiszen az „ügy” lényege a törvény hatályba lépését követően ott van, nem az utcán, pláne nem az ellenzéki politikusok megnyilvánulásaiban), akkor erre álláspontom szerint - amennyiben a Kormány tárgyalásos úton nem gondolná át az elfogadott módosításokat - két út nyílik.

  1. Eszköz: kollektív érdekvita és/vagy sztrájk a rendkívüli munkavégzés rendezéséért. Cél: Megállapodás rögzítése a kollektív szerződésben!

Ahol a szakszervezetek erősek és a munkáltató sem törekszik a munkavállalók „kizsigerelésére”, ott a jövőben is a kollektív szerződés fogja a foglalkoztatás kereteit és szabályait meghatározni, azaz a kollektív szerződés védelme minden munkavállalóra kiterjed. Célszerű ezért kollektív munkaügyi vitát kezdeményezni és kollektív szerződésben a 250, illetve a 300 óra feletti rendkívüli munkavégzés feltételeit (beleértve az elrendelésre és a díjazásra vonatkozó szabályokat is) szabályozni. Vagy végső soron akár kiiktatni az önként vállalt túlmunka lehetőségét, magyarán a kollektív szerződés zárná ki az új jogintézmény alkalmazását! Természetesen további jogi okfejtést igényel az a probléma, hogy pontosan hogyan is hangozzék ez a kollektív szerződéses rendelkezés.

Megállapodás születhet arról is (amennyiben a helyi közösség netalán támogatna 300 óra feletti rendkívüli munkavégzést), hogy annak díjazása sávonként, progresszív módon változzon (növekedjen), azaz a munkavállalót a rendes munkabérén felül magasabb mértékű pótlékok illessék meg (akár ötven, akár száz óránként, akár több száz százalékkal). Leegyszerűsítve: ha valaki 400 órás munkavégzést is vállalna, azt csak 2-3-4-szer annyi pénzért tehesse meg! Valljon színt a munkáltató is! Ha elutasítja a módosítás ilyen irányát, akkor szándéka a munkavállaló kihasználása! Fontos az is, hogy a törvény szövege szerint a munkavállaló a megállapodást csak a naptári év végére mondhatja fel, azaz menet közben ezen a döntésén már nem változtathat. A kollektív szerződésben azt is lehet szabályozni, hogy a felmondás lehetősége ne kizárólag év végével történjen, hanem akár havonta is fel lehessen mondani az önként vállalt túlmunkáról szóló megállapodást.

Bármelyik utat is választja a szakszervezet, ezért is hirdethet jogszerűen sztrájkot, hiszen a kollektív szerződés módosítása az egyik legklasszikusabb helyzet annak „bevetésére”.

Közzé is lehetne tenni a megállapodásra nem hajlandó, ún. „négyszáz” órás foglalkoztatók listáját (természetesen az érdekvitákkal összefüggésben), ami elegendő visszatartó erővel bírhatna, különösen a multinacionális vállalatok világában.

  1. Tiltakozás: országos sztrájk a törvény(módosítás) ellen

A szakszervezeti konföderációk hirdethetnek akár országos ("általános") sztrájkot is, tiltakozva a törvénymódosítás (és annak hatásai) ellen, amelyhez csatlakozhatnak az ágazati, helyi szakszervezetek. Ilyen nagyobb nyomásgyakorló akcióra legutóbb 2007. november 21-én volt példa, amikor a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége az akkori kormány tervezett nyugdíj- és egészségbiztosítási reformja, valamint a vasúti szárnyvonalak bezárása ellen tiltakozott. Az akkori akcióban közel 20 szakszervezet vett részt. Egy ilyen nyomásgyakorló akció egyértelmű címzettje a Kormányzat, így a hatása/eredménye is politikai döntés kérdése.

Erre - az uralkodó értelmezés szerint - jogszerű lehetősége van a munkavállalóknak (fontos megemlíteni, hogy ez nem szakszervezeteket, hanem a dolgozókat megillető jog). Ahogyan az 1/2013.(IV.8.) Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumi vélemény a sztrájkjog gyakorlásának egyes kérdéseiről is rámutat: a sztrájkjog gyakorlása, mint a munkavállalókat megillető alkotmányos alapjog kifejezett tiltó törvényi rendelkezés hiányában nem korlátozható, a munka törvénykönyve szerinti kollektív munkaügyi vita alanyai között felmerült, jogvitának nem minősülő, munkaviszonnyal összefüggő, kollektív szerződéses vagy annak minősülő megállapodás eléréséhez biztosított jogra nem szűkíthető. Ez az értelmezés következik a Sztrájktörvény 2. § (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezésből is, miszerint amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a Kormány öt napon belül kijelöli az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét.

A tiltakozás így kiterjedhet a módosítás több pontjára (a túlórákon túlmenően is, pl. a munkaidőkeret bővítésének lehetősége ellen is tiltakozhatnak), illetve olyan munkahelyek is csatlakozhatnak hozzá, ahol nincs szakszervezet. Ehhez elengedhetetlen az országos sztrájkbizottság felállítása és az azt követő, mindenre kiterjedő koordináció. Ennek előnye lehet, hogy közvetlenül a Kormánnyal lehet egyeztetéseket folytatni a sztrájk által érintett kérdésekről, hátránya lehet, hogy a követelések átpolitizálódhatnak. Felvetendő (jogi) szempont az is, hogy mennyiben magától értetődő, hogy olyan munkáltatóknak okoz kárt a munkabeszüntetés, amelyeknek semmilyen befolyása nincs a jogalkotói magatartásra.

(További sztrájkjogi problémákról bővebben a Magyar Munkajog E-folyóirat 2016/1 számában írtam, ami elérhető ide kattintva).

  1. Nem kell tenni semmit

Persze létezik egy harmadik „megoldás” is. Ahol helyben a szakszervezet a törvénymódosítást támogatja, ott nincs szükség teendőre, a munkavállalók így önmaguk állapodnak meg a 250 (vagy 300) óra felett (így az extrém mennyiségű munkáért pl. az általános [Mt. szerinti] pótlék jár).

Sajnos meg kell jegyezni, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknál nem léteznek munkavállalói érdekképviseletek, így az ott dolgozó munkavállalók kiszolgáltatottsága ettől függetlenül is nőhet. Megjegyzem: a munkaügyi ellenőrzésekből kiderül, hogy a rendkívüli munkavégzés nyilvántartásában ma is igen gyakori a visszaélés. Ilyen esetekben a munkavállalóknak rendelkezésére áll a szakszervezetek által működtetett ingyenes jogsegélyhálózat és a megfelelő hatóságok felé történő bejelentés lehetősége.

A bejegyzés trackback címe:

https://szabim.blog.hu/api/trackback/id/tr4014499414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.